Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2016

Kenődiós - avagy kenőmájas máj nélkül

Kép
A recept alapját Kusper Melinda vegán kirándulótársamtól kaptam.

Elkészítettem és vittem be a munkahelyre kollégáimnak, akiktől igen messze áll a növényi étrend, de az egyik kollégám nyitott a kóstolásra és érdekli az egészségesebb életmód. Aki kóstolta, annak annyira ízlett, hogy azt mondták, csak nyugodtan kísérletezgessek rajtuk a finomságaimmal :)

Persze, mint szinte mindent, én ezt is átalakítottam egy kicsit érzés szerint.

Hozzávalók:

- 1 szál póréhagyma (eredetileg 1 nagy fej vöröshagyma, de én nem bírom a vöröshagymát)
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 10 dkg darált zabpehely vagy zabpehelyliszt
- 15 dkg darált dió
- 1 db pritaminpaprika (vagy kápia)
- 1 db paradicsom szeletekre vágva
- 10-15 dkg sörélesztőpehely (inkább több, mint kevesebb! Ebből sosem elég)
- 1 bögrényi víz (vagy annyi, amennyi jól ellepi, de nem túl híg a massza)
- 4 evőkanál majoranna (az sem baj, ha több)
- 2 babérlevél porrá törve + 2 belefőzve a masszába
- só, vegamix, bors, kömény ízlés szerint, illetve egy csip…